Men
 
Bejelentkezs
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Elfelejtettem a jelszt
 
Blog

ALIEN INVZI

2016.07.11. 23:21
az igazi Kkfog

pp egy hete voltam a dokicsajnl, akinek mg mindig nem tudom a keresztnevt, csak annyit, hogy van de Burg, vagyis Vri. Kzlte velem, hogy a bal szvkamrm meg van nagyobbodva, de ht n ezt mr rgta tudom, mert egyszer a tdmmel beutaltak rntgenre, s ez nem egy szimpla fnykp volt, hanem folyamatosan nzett a doki mkds kzben. Megkrdezte, hogy sportolok-e, mondtam neki, hogy nem, erre mondja, hogy a szvem bal oldala nagyobb, mint a jobb.

Szval mondtam itt a holland dokicsajnak, hogy igen, ez mr rgi dolog. Megkrdezte, hogy hogy szokott jelentkezni az arithmim, mondom neki, hogy kihagy, aztn egy kicsit erteljesebb tssel folytatja, amg vissza nem „szelidl” a normlisra. Teht semmi fjdalom, izzads? Nem, mondom, nem. Csak nha egy kicsit megijedek, de eddig mg nem haltam meg. Elkrte a holland telefonszmomat is, s adott egy beutalt Tilburg-ben az egyik krhzba – kett van –, de idpontot kell krnem.

 

 

Megprbltam, krem, de nem sikerlt. A holland SIM krtymon nem volt pnz, a magyarrl hvtam fel ket. Hollandusul szlt bele egy felvett ni hang, hogy ha ezt vlasztom, nyomjam meg az egyest, ha azt, akkor a kettest. Persze pont a lnyeget nem rtettem, de vrtam, htha elmondja angolul is. is vrt, s n tovbb brtam a vrakozst, mert egyszer csak elismtelte az elbbit. Most mr csak azrt sem tettem le, htha bead egy l opertort a vonalba, akivel kzzel-lbbal megrtjk egymst, de trelmetlen volt, s letette. Nosza, msodszor is feltrcsztam, s tallomra az egyest vlasztottam. Most egy l ni hang jelentkezett, s krdezett valamit, amibl semmit nem rtettem. Mire n:

- Hello! I am A. D. from Hungary and I cant speak Dutch. Can I ask an appointment, please?

Dbbent csend… Aztn jra megkrdezte ugyanazt. Kicsit hangosabban mondtam neki:

- Hello! I am A. D. from Hungary. Did you understand?

Csend… aztn sztkapcsolt.

Eldntttem, hogy akkor sajt kezleg, ill. biciklivel megyek el Tilburg-be idpontrt, de lehetleg akkor, amikor mg bent vannak az orvosok, htha azt mondjk:

- Na, ha mr itt van, vizsgljuk mr meg!

Mert hogy akkor nem kne jra elmennem, esetleg az j munkahelyemrl elkredzkedni. De eddig mg nem sikerlt rvennem magam, s lehet, hogy nem is fogok.

 

 

A hten a fiatalok kzltk, hogy jn Kasha egyik hga, s megkrdeztk, hogy alhat-e a felettem lv gyon. Mondtam, hogy persze, de mr elre elszontyolodtam, hogy mi lesz a ruha nlkli alvssal, meg majd panaszkodni fog, hogy nem tud aludni a horkolsomtl…

Nagyon bosszantott, hogy nincs egy rohadt szekrny, s a recepcis sem hajland utnajrni, ezrt rendeltem a Blokker-tl 3 fikos szekrnykt. Kettt akartam, de a harmadikat ingyen adtk, ht egye fene! Nztem a mreteit a weboldalon, de gy nem tudom megllaptani sacc/kb, hogy mekkork lehetnek, gyhogy keresni kezdtem egy mszaki ruhzat, ahol vehetek egy mrszalagot vagy colstokot. Ez nem annyira egyszer itt H-ban, ugyanis itt nincs Tesco vagy Auchan, de mg Interspar sincs, ahov bemsz, s a kenyr s felvgott utn megveszed a kalapcsot, biciklipumpt, meg a kt pr zoknit. A pl s a grillst mell. Nem, itt a pasinak kuss van, j messzire el kell zarndokolnia egy eldugott helyre, ami nem bntja a nk szemt, s mintegy titokban, mintha pornogrf irodalmat vagy fegyvert akarna vsrolni, kaphat szerszmot pldul. Nagy nehezen (de tnyleg, legalbb egy rmba beletelt!) megtalltam egy Karwei nev ruhzat, ami leginkbb a Praktikerre emlkeztet, s nem csak a szmozott sorokat tekintve, hanem az rait is. Mindegy, vettem egy hrommteres mrszalagot, mert az tmterest elgg drglltam, meg ha mr ott voltam, egy flkils aclkalapcsot. Meg egy gumikalapcsot is, hogy a src szerelsnl ne verje le a festket a bringjrl. Fogn is gondolkodtam, de nem tudtam eldnteni, hogy mihez vegyek, mindenflt meg nem akartam, gyhogy azt hagytam a fenbe.

Kamilnak panaszkodtam, hogy csak utnvttel tudtam megvenni a szekrnykket, erre mondta, hogy tiszta hlye vagyok, mert az iDeal opcit kell vlasztanom, akkor banki tutalssal fizetek. Felmentem a Blokker weboldalra, bele a megrendelsembe, s tjavtottam az utnvtet iDeal-re. Onnan mr vgigvezetett: megkrdezte a bank nevt, tirnytott a bank oldalra, ott elre kitltve megjelentette az egyenlegemet, a fizetend sszeget, s amikor rkattintottam a tovbb-ra, elkldte a hatjegy biztonsgi kdot, amivel befejezhetem az tutalst. gy kerlhet el, hogy ms fizessen az n bankszmlmmal, hacsak le nem nylja a telefonomat is.

Ksbb kaptam egy emailt, hogy akkor fizessem a PayAfter-emet, k meg kikldik a hrom fikosszekrnykt, s ha nem fizetek 18-ig, akkor bntetsbl €40-val lgok nekik. Visszartam, hogy ne szrjanak ki velem, mr tjavtottam iDeal-re, s t is utaltam a pnzt, de nem vlaszoltak. Aztn egyszer csak megjtt mind a hat szekrny. Na, de j, eddig egy sem volt, most mr betakarom vele a falat, gondoltam magamban, de kiderlt, hogy nem is olyan nagyok ezek a cuccok. Kettesvel raktam be ket, a hrom alsra rszereltem a grgket, a hrom felsre persze nem, s most van 18 fikom, de abbl csak az egyik maradt resen. J, ha egy kicsit sszezsufizom, lehet tbb is, de mirt tennk ilyet, meg egy szatyornyi mosnivalm is van, teht Isten is gy akarta, hogy egy kanyarban jussak hozz elgsges mennyisg btorhoz. Ezrt is hls vagyok neki!

Kamil is vsrolgatott a Neten. Ktszemlyes felfjhat matracot vett. Ez nem sokkal volt drgbb az egyszemlyesnl, s majd k is hasznt vehetik, mert nem franciagyuk van, csak kt szimpla sszetolva, s nem tudnak rendesen sszebjni kzpen. Aztn keresglt bringaalkatrszeket is, de vgl meggondolta magt s felhvott egy szmot, ahol egy ids faszi vette fel, aki nem beszlt angolul. Letettk, de nem nyugodott, felhvta ismt, s az rge akkor mr tadta a felesgnek. Nem sokkal ksbb ott voltunk s K. egy szzasrt vett egy vadij Sparta bringt. Ez az egyik legjobb mrka H-ban. A rgi zld gpt kiktttk egy ftvonalon nem messze egy AH-tl (Albert Heijn), amg srket vettnk, ill. n egy veg portit. Hazig fogyasztgattunk, s kzben K. megtanulta, hogy kell tekers kzben msik bringt vezetni. A vgn mr egsz profin ment neki.

 

 

Kamil meslte, hogy amikor nluk voltak Kashval, a nagybtyja Pokemonnak szltotta a csajt. Tny, hogy nagyon kisnvs, s sszesen 37 kil. Vkony, de nem gy, mint egy anorexis, mert azrt van ereje rendesen, az ember ki sem nzn belle. A kiscsaj valsznleg rhellte a bcsit, mert az sokszor gy bresztette (, nagyon tud aludni!), hogy az res lgpuskt sttte el r. Egyszer ponbl n is lepokemonoztam, de gy nzett Kamilra, hogy azt hittem, menten nekiugrik, gyhogy ilyet mg egyszer nem mondok neki.

 

- Alien invzi vrhat – mondta Kamil.

- Tessk?

- Megszaporodnak a Malinowskk.

Aha, ez a nje hgrl beszl!

- s mikor jn?

- Pntek este fog iderni.

Mlt hten dleltts volt Kamil (Kashval csak kerlgettk egymst, ugyanis vgig dlutnos), pnteken mgis elg ksn rt haza. lltlag fl 5-re kellett volna Natalinak megrkeznie. Felhvtam a srcot, de pr csngets utn a hangpostja vette fel. Ht hol a fenben van?

Mondjuk ez ksbb sem derlt ki, de mg idejben befutott. Itt aztn fogadott egy sms-t, mire kiment a kemping el. (Ugyanis Nyugat fell, ahonnan a GPS akarja idediriglni az autsokat, nem hajthatnak be, s j nagyot kellene kerlni a bejratig. Vagy gyalog kt perc sta.) De aztn bosszsan nevetve trt vissza, mert az sms-ben csak annyi llt, hogy ksni fog.

Na, aztn vgre megjelent egy akkora piros brnddel, hogy ha lekuporodik mg, a kutya sem veszi szre. Formsabb, mint a nvre, azaz j lbai vannak, valamivel nagyobb a melle, br a dereka egybeszabott. De szegnyt a sors jl megverte az arcval! A fels llkapcsa keskeny s hossz, s a torkval is van valami, mert reszelsen veszi a levegt s nths hangon beszl. Gyakorlatilag bren is horkol. s a jobb fels egyes kk szn! J, csak a fels rsze, de kk! Ez egy bluetooth! Krdeztem, hogy mitl van, de senki nem tudja. Angolul nem tud. Kamil szerint rt egy csom mindent, de ez nem igaz, vagy csak azt a pr szz mondatot nem rtette, amit n beszlgettem vele mr harmadik napja. Ja, de kt szt mgis ismer, azt srn mondja is, amikor nincs Internet. Ez a fucking s a shit.

Kamil igazi riember mdjra viselkedett, knlgatta a nszemlyt, de neki nem kellett semmi. Sztlan volt s megszeppent, de persze ez pr ra utn elmlt nla. A hzigazda a kezbe nyomott egy tvenest, csak gy. A kiscsajnak lekoppant az lla. Ketten kimentek a boltba, mghozz gy, hogy egy prnt tettek a bringa csomagtartjra, s arra lt a kisebb alien. Kajk rkeztek, klk meg srk, s egy nulla-hetes Jack Daniel's is. Azrt csak ekkora, mert akcis volt.

Kasha gondolkodott azon, hogy elkredzkedik azzal az rggyel, hogy ni baja van, ami igaz is volt, de vgl nem tette, kidolgozta a napjt. Persze mg mindannyian bren voltunk, amikor megjtt, s a src ragaszkodott ahhoz, hogy kapsaloon-t rendeljnk, ami ugyan hajszalont is jelent, de gyros tlat is. Nos, mi ez utbbira voltunk kvncsiak, s ha mr kijn az az aut, ht hozzon egy lda Jupilert is! Miutn csak kpvel lehet fizetni, Kamil visszakrte az tvenest, de cserbe msnapra grt egy szzast. Ht gy rgjatok be!

Sajnos odig fajult a buli, hogy tncoltunk, pedig n nem is tudok, de valahogy jl sikerlt s ssze sem trtk magunkat. Ksbb a csajok lefekdtek a hitvesi gyba, mi meg kimentnk iszogatni meg dumlgatni a teraszra. Elgg ezoterikus tmkat feszegettnk, gy majdnem bosszsak lettnk, amikor Kasha is megjelent. Kzlte, hogy sokat ivott, n meg azt mondtam neki, hogy nem baj. szerette volna, ha a pasija bemegy vele, a pasi viszont nem akart. Ezen persze nekilltak veszekedni, a csaj berohant, aztn megint kijtt, s azt hiszem, ez egy prszor mg gy krbejrt, de n inkbb leltem netezni. Aztn amikor mr bbiskoltam, elkszntem tlk s aludni mentem.

 

Szombaton mindenki msnapos volt egy kicsit. Este mr nem volt drid, mert a fiatalok vasrnap is dolgoztak, de pr srt azrt elpattintottunk mi frfiak. n taln hrmat, Kamil persze tbbet, gy msnap is nehezen kelt.

Ketten maradtunk a kisebbik lnnyal. Egsz nap nem csinltunk semmit. a kanapn nyomkodta a teljt, n a szken csesztettem a laptopomat. Idelis pr lennnk. Aztn ezt folytattuk ma dlutn is, de engem mg felhvtak a Manpowertl 11 utn, hogy bemennk-e meghallgatsra a Syncreon-hoz, ami nincs is messze a Docdattl. Be. Akkor holnap kettre. Mondtam, hogy ok.

Lehet, hogy lesz j munkahelyem? 

KIRGTAK

2016.07.03. 19:52
no school, no job, no problem

A mlt hten elkvettem egy szp blogbejegyzst ide egyenesen, de mire rnyomtam volna az elkldre, megszakadt a wifi, mint a vres hurka. El is ment a kedvem az egsztl, de most mr rnom kell, annyi minden trtnt!

 

Miutn pnteken megkaptam a szoksos beosztsomat (a Docdata r sms-t, hogy a kvetkez hten melyik napokon hnytl hnyig kell dolgozni), rezignltan vettem tudomsul, hogy megint csak egy szabadnap van, a szombat. Illetve egyik napon „gyeletbe” raktak, ami azt jelenti, hogy szerintk ott kne lnm a telefonom mellett s vrni, htha behvnak dolgozni. De j!… Aztn lttam itt mg esti kezdseket is…

De vgl nem lett az egszbl semmi, mert kedden jtt egy sms, hogy megvltoztattk a 25. heti shiftemet, mgpedig gy: htf 15:00-01:00-ig. s ennyi.

Mondom, ezek skhlyk, mert kedden htft rnak, nylvn keddet akartak, hogy aznap menjek be egy fl rval korbban, de volt azrt egy sprom, hogy felmegyek Isabelre, s megnzem, hogy ott mi van.

s lss csodt! Csak a htfm volt bejegyezve, vagyis az eltte val nap, mert komolyan vettk az egy ht szabikrelmemet. Azon kvl szz volt az egsz hetem. Hirtelen lett egy csom szabadidm, ami igen jlesett! Nmi rszvttel nztem a fiatalokat, hogy milyen szorgalmasan, br nem tl sok jkedvvel jrnak melzni. De legalbb pnzt kerestek, n pedig nem.

 

Kt nappal ksbb, cstrtkn – ez 23-ra esett – szoks szerint 2 utn rtek haza a fiatalok. Megszokss vlt, hogy megvrom ket, brmilyen lmos is vagyok, s dumlunk egy pr szt. Mesltk, hogy lttak egy listt arrl, hogy ki milyen rtt teljest pickingelsnl, s n a neopost-nl meg ilyesmiknl a srgban voltam, ami olyan kzepes, se nem j, se nem rossz. Viszont a big item-nl a pirosban vagyok, ami kifejezetten tr. Azzal vigasztaltak, hogy vgl is, ha az tlagot nzzk, nem olyan siralmas a helyzet, s volt olyan, aki totl pirosban volt, teht nincs mirt aggdnom.

Nem is aggdtam egsz msnap dlutnig, amikor is felhvott Diata, hogy baj van.

Semmi jt nem szokott jelenteni, ha az OTTO irodbl hvnak. Ez olyan, mint a rendrsg, addig j, amg nem ltjtok egymst.

Felhvott, s azt mondta, hogy rengetegszer prblt mr elrni, de nem sikerlt (hazudik!), s hogy olyan lassan dolgozom, hogy a Docdata nem tart ignyt a szolglataimra. persze harcolt rtem (el tudom kpzelni!), s prblta elrni, hogy visszategyenek inboundra, de saajnos, saajnos nem sikerlt!

Persze most is felvettek egy rakat embert, s a kezdket csak beraksra tudjk hasznlni. Esetleg csomagolni, de ahhoz is inkbb olyat tesznek, aki rutinos, hogy ne halmozdjon fel a rengeteg kiszlltani val. Ez most elg hihetnek hangzott, hogy nem tudok visszamenni inboundra, br klnsnek tartottam, hogy ppen gy idztsenek. Elszr felvesznek rengeteg embert, aztn rugdossk ki a rgiek kzl azokat, akik szerintk nem elg gyorsak. De azt is kiss hihetetlennek tartom, hogy mg takartani sem tudnnak betenni, amikor legendsan nem szedik ssze maguk utn a dobozokat a pickerek. (Mr lassan az inboundosok sem.) Egy takart, de akr tbb is, egsz napra val elfoglaltsgot tallna a sorok kztt s a lokcikban egyarnt. De neeem, n mg ebbe sem frek bele!

Na s azt mondta mg, hogy t tudna tenni egy msik munkahelyre, de ahhoz vissza kne kltznm (ill. oda Oisterwijk-ba) az OTTO-fle szllsra. Na, erre mondtam, hogy arrl sz sem lehet, rlk neki, hogy sikerlt eljnnm onnan, s hogy mi egymst vlasztottuk, k engem, n pedig ket, s ez neknk gy nagyon megfelel. Erre azt mondja, hogy ht akkor nem tud rajtam segteni.

Kiss lelasstottam. Teht ez azt jelenti, hogy ki vagyok rgva, s egy msik munkahelyet kell tallnom, lehetleg minl elbb. Ez rohadtul nem j hr!

Diattl gondolkodsi idt krtem, egy vagy kt napot, de azt mondta, hogy marha fontos lenne du. 2-ig tisztban lenni azzal, hogy n mit akarok. Mondtam, hogy akkor kettig visszahvom.

 

Ez nekem tbb mint gyans! Hogy hnyszor prblt engem elrni, sikertelenl… Hazugsg! rdekes mdon n mindig fel tudtam hvni, vagy ha sms-t kldtem – pl. egy ht szabit krve –, azt megkapta. Hiba nem igazolta vissza, az, hogy Isabel-en kirtk a szabimat, azt jelenti, hogy megkapta s elolvasta. s ksbb is, amikor dlutn visszahvtam, rgtn sikerlt.

Meg hogy harcolt rtem! Aha, s akkor azt sem tudta elintzni (j, lehet, hogy nem jutott az eszbe), hogy takartani tegyenek. Nekem az eszembe jutott volna, ha beszlek valakivel a Docdatbl. De nem ereszkednek le az n szintemre, s az is lehet, hogy nem is tudnak az egszrl semmit. Mert mi van, ha csak arra ment ki a jtk, hogy engem visszazsaroljanak az OTTO szllsaira azzal, hogy munkahelyet kell vltanom? Vagy ha egyszeren annyi lengyelt vettek fel, hogy ha a felt ki kell rgniuk, annyira kutyatk, a msik fele mg mindig elg lesz mindenre, s vgre-vgre ki tudnak baszni egy nem lengyelt is! Mert hogy ez is benne van a pakliban, mghozz tbb pldnyban, hogy nagyobb legyen a valsznsge, hogy ezt hzzk!

A fiatalokhoz nem tudtak nylni – taln nem is akartak –, mert Kamilnak mondtk, hogy ne hosszabbtson szerzdst az OTTO-val, mivel a Docdattl kap egyet, Kasha pedig janurban fog ugyanezrt sorrakerlni, de ha nem emeltk volna ki, akkor sem hagyta volna itt a pasijt. Teht ket eleve nem is prbltk be. Engem meg hiba, mert nem megyek vissza!

Viszont akkor mindenkppen most kne elltogatnom Magyarorszgra gyogyit ratni, tlevelet-jogostvnyt elhozni, mert szeptemberben nem lesz r idm. Hogy mirt nem? Azrt, mert akr az OTTO-n bell, akr azon kvl tallok egy msik munkahelyet, j szerzds vr, s az els 3 hnapban, amg az le nem jr, nem nagyon fognak szabit adni. Persze elutazhatok, csak lehet, hogy azt mondjk, hogy mr nem is kell visszajnnm. Oda legalbbis nem, ahonnan elmennk.

Nekilltam repljegyeket bngszni, s talltam is egy olyan varicit, ahol oda 60, vissza 15 eur lett volna az r, csakhogy bankkrtyval nem fizethetek, csak hitelkrtyval, az meg nincs. A banki tutals nem jtszik, mert 14 napon bell utaznk, s ilyenkor mr nem fogadjk el.

Mindegy, valahogy meg kell oldanom! Szombaton bemegyek a bankba s rjuk szlok, de most vissza kell hvni ezt a nagysegg tehenet!

gy is tettem, s mondtam, hogy kell kt ht, hogy hazautazzak, mert ki kell ratnom a gygyszeremet, aztn jvk vissza. Kamil tancsra nem szltam arrl, hogy otthagynm ket, de ht egyszer mr mondtam, s nagyon hlynek kne lennie, hogy elfelejtse ennyi id alatt. De miutn errl nem beszltnk, ht nem kellett semmit hazudnom. A szabival kapcsolatban annyit mondott, hogy megprblja elintzni. Ez a fele engem rohadtul nem rdekelt, mert mindenkppen hazamegyek, ha elintzi, ha nem. Mi, legfeljebb kirugat? Mgegyszer?

 

Msnap bementem az ING-hez megrdekldni, hogy mi a helyzet. Akkor mg nem tudtam, ott hallottam a ntl, hogy ehhez bizony hitelkrtya kell, a bankkrtya nem j hozz. Mr majdnem rendeltem is egyet, de kiderlt, hogy valami 5 munkanap, mire kikldik, s az nekem mr ks. Megkszntem s eljttem.

Mr flton voltam hazafel, amikor eszembe jutott, hogy nem vettem ki pnzt buszhoz. Mrmint hogy ilyen clbusszal vagy mifenvel jhessek-mehessek, mert ltalban ott kszpnzzel kell fizetni. De aztn arra jutottam, hogy leszarom, most kidobni majdnem 200 ficcset arra, hogy jjjek-menjek, s sem fogdokit, sem orthopdust (ez a mlyvns trombzishoz kellett volna, gygyharisnyt felratni, de 3 ht a vrakozsi id) nem ltok, teht azokhoz ksbb vissza kne utaznom tbb htre… Ht inkbb hagyom a fenbe az egszet. Lesz ami lesz, szeptemberben visszamegyek Mo-ra, aztn a tbbit megltjuk.

 

Ha nincs ez az egsz, s kibrjk szig basztats nlkl, meg lett volna oldva az egsz letem!

Ugyanis van ez a Kairos nev biztonsgtechnikai cg, ami fizet azrt, hogy fent vagy a Neten. Ha napi minimum 10 rt vagy rajta, akkor kapsz egy bizonyos sszeget a szmldra. Persze ehhez elszr neked kell tlk vsrolni, mghozz biztonsgot. Ngyfle varici van, a legolcsbb csak dollrcenteket fizet naponta, de a legdrgbb 19 dollrt (s azt hiszem 9 centet). Ehhez 2777 dolcsit kell befizetni, azrt kapsz biztonsgos internetezst, email hasznlatot, lehallgathatatlan telefonlsi lehetsget Neten keresztl, meg ilyeneket. Sz van Kairos telefonkszlkrl is, de szerintem azrt kln kell fizetni.

Na s a befizetett sszegnek a kt s flszerest kapod vissza egy v alatt. Ha nem sikerl senkit beregisztrlnod magad al, ebbl a pnzbl akkor is meglsz. Szken, de meg. s ha tallsz embert magad al, akkor az mr csak hab a tortn. s szig ssze is jtt volna a 2500, ami eurban fedezi a 2777 dollrt. Utna mr nem is rdekelt volna, ha nincs melm, leszartam volna, knyelmesen visszamegyek akr egy hnapra, mindent elintzek, st fizetem a srcoknak a cellmat, hogy ne nekik kelljen helyettem is, s kt orszgbl is megprblok embereket gyjteni magam al. De neeem, nekik bele kellett szarniuk a palacsintba!

 

Szval nem mentem Mo-ra, ellazskodtam az idt, de persze azrt megprbltam munkt keresni. Most a Manpowerhez van beadva az nletrajzom, s 29-n szerdn rtak is egy emailt, hogy az els szrn mr tmentem, a tovbbiakrl 2 munkanapon bell rtesteni fognak. Ht az sem jtt ssze, mert pntekig nem kaptam semmit, de taln htfn mr rnak valamit. Ez tkp. nyri munka jnius elejtl augusztus vgig, de az, hogy mg mindig hirdettek, azt jelenti, hogy kell nekik az ember jliusban is. Szintn raktri mel, de ezek csak cipket rulnak. Ht Istenem! Hogy nem fogom megemelni magam, az biztos!

 

Na s hogy lehet, hogy nem tudsz normt teljesteni, amikor mindig rohansz a trolival? Megmondom.

Elssorban a lista a felels. Kapsz egy olyan listt, ahol lbl t kell menned a Hall 1-bl a Hall 13-be. A szmtgp azt nem fogja feljegyezni, hogy te most 60 km/rval kzlekedsz a kt hall kztt, csak azt, hogy rnyomtl a listra, s egy-kt percig nem gyjtttl semmit. De elg az, ha mondjuk a 11. sorbl msz t a 3.-ba, mert a szkenner szerint ott lesz a legkzelebbi item, amit pickelned kell. Azalatt a gp szerint nem csinltl semmit, s ez mind lehzza a rtdat.

Ami valami 24 msodpercenknti gyjtst kvetel tled. Ht szmold mr ki! Ki a fene tujda ezt teljesteni?

Senki!

Tessk, ott dolgozol a Hall 1 fldszinten. Az utbbi idben szinte csak oda voltam beosztva. Ez azt jelenti, hogy gyjtened kell onnan, a „kinti” fldszintrl, a Hall 13-bl, a Hall 1 els emeletrl, s jabban (egy hnapja?) a Hall 13 els emeletrl, mert oda tettk a knyveket a Hall 1 msodik helyett. Ha kapsz egy listt, ahol mind az t helyrl szedned kell, ht meghaltl, mert a sta meg a lpcsk gy lehzzk a rtdat, hogy na!

s akkor nem beszltem az res lokcirl. Amikor a szkenner szerint ott kne lennie egy vagy tbb cikknek, s az a hely res, mert az inboundos szarul szmolt, kifogyott a cucc, de a gp szerint mg lennie kne. Ilyenkor sta vissza a szmgphez, ahol nem foglalkoznak veled, mert srgs s halaszthatatlan beszlgetni valjuk van, de ksbb sem, hanem elkapnak egy melst, s azt zavarjk vissza veled, s ezrt is marha boldog. Visszamentek, is krlnz, htha alatta, fltte, mellette, akrhol van mg egy dorab, ami valami vletlen vagy hanyagsg folytn rossz helyre kerlt, vagy csak leesett s nem oda tettk vissza, ahov kellett volna, s akkor ber egy varzsigt, amitl a szkenner tovbbugrik a kvetkez itemre… s vedd hozz, hogy ez mterben esetleg j messze van a gptl!

 

Innen mr csak egy ugrs a Sugr, ahogy a rgi reklm mondja, s nem mindenkit fognak kirgni, mert akkor hromhavonta le kne cserlni az emberek 70-80 szzalkt, hanem csak akit akarnak.

- Te, ez az Attila milyen fura src! Hogy kerlt ez be ilyen regen?

- Nem tudom, taln valamit elnztek Gyrben.

- Vagy valakinek a valakije volt odahaza. Nem szeretem a protekcit! (Amikor nem velem trtnik…)

- Tnyleg, ez mennyi ids?

- Hadd nzzem… 55 ves!

- tvent?! Nem csodlom, hogy nincs nje! s a nap vgre ltod, hogy szokott sntiklni?

- Ja! Ht ez egy reg, beteg faszi. Nzzk mr meg, milyen rtja van!

Innen persze kteslyes a dolog. Vagy szlnak a Docdatnak, hogy itt van egy fszer, aki lass, mint a csiga, mellesleg nehezen lehet vele kijnni, meg a tbbiek is panaszkodnak r… Vagy intzkednek sajt hatskrben. Utbbit mg akkor is el tudom kpzelni, ha a Docdata esetleg azt mondja:

- Nem is tudom, gyerekek! n csupa jt hallok rla. A kantinban pl egyre tbben akarnak melllni, a fl hz kszn neki, sokszor elre is, a trolit meg gy tolja, mintha g rongy lenne a szjban… Mennyire rossz az a rta?

s akkor mg sszejnnek ilyenek, hogy nem vehetjk le tbbet a heti 87 eurra, mert albrletbe kltztt, rengeteg besgnk hallotta, hogy panaszkodik az utols pillanatokban rkez sms-ekre… Viszont kapra jn, hogy ppen a szabija alatt volt kifggesztve a lista, nem lthatta, gy azt mondunk neki, amit akarunk! Klnben is: nem neknk van tban, hanem a Docdatnak! rted?! n majd azt mondom, hogy sokat harcoltam rte, de ht… sajnos… Na! Kit rgjunk ki mg?

 

Direkt nem vettem pit, mert Kamil nem brja abba hagyni, addig iszik, amg eltte van. Dugdosni meg nem akarom, ht inkbb nem veszek. persze szokott venni srket, meg is knl belle, s nha el is fogadok egy-egy veggel. Persze kicsi, negyedliteres vegekrl vagy harmadliteres dobozokrl van sz. Bannt, mogyort nem ehet, mert allergis, a csokira meg ltalban nem mozdul r, nyilvn a srrel nem j prosts. Ht most, amikor 3 napja bent voltam alrni a kilppapromat, hazafel vettem egy literes Tullamore Dew-t, meg valami dessget, hogy Kashnak is jusson. Erre Kamil vett egy rakat srt. Mg a szoksosnl is tbbet. Hajjaj, nyakunkon a htvge, de hiba vsrol hrom napra, ha mindent megiszik mg pnteken! Radsul vett egy veg Hennessy-t is, nagyon finom konyak, n segtettem neki vlasztani, de azt eldugtuk a szobmba, most, vasrnap este kerlt csak szba, s fel is bontottuk, mert szegny Kasha ppen dolgozik.

 

Ja, hogy mirt szegny! Na, ht pnteken j korn megjtt Kamil, megkapta a szerzdst a Docdattl, s elengedtk. Gondolom, hogy nnepelhessen. A csaj persze bent maradt. Neknk sem kellett tbb, s rmentnk a whiskyre. Ksbb a srkre. Aztn ellrl.

Hha! Estre mr jl kinztnk! Pldul Kamil telefonjn tud fogni lengyel rdiadsokat, s az egyiken elg j szmok mentek. Kint voltunk a kertben, mert csirke alscombot s szrnyat grilleztnk. A Clash szmra (Should I Stay or Should I Go) mg pogztunk is, csak gy kettesben, amg az veglap asztal alatt sltek a pipik, mert az es esdeglt, s nem akartuk, hogy bezzon a grill. De neknk nem szmtott az es, szartuk lefel, s bontottunk mg egy srt! Aztn Kamil azt mondta, hogy sajnos el kell mennie Kasha el, pedig nincs hozz kedve, n meg azt mondtam, hogy elksrem.

 

jfltjban indultunk, amikor is befejezte a melt, mint ksbb kiderlt. De mi akkor mg az egyrai finishez igazodtunk.

A msodik lmpnl a src befordult jobbra.

- Erre gyere! - mondtam.

- Nem, ez a j irny!

- A Docdata erre van.

- De mi nem arra megynk.

Hha!

Leparkoltunk egy pub eltt s bementnk. Csak egy asztalnl ltek, s rgtn levgtuk, hogy valami j trsasg kerlt itt ssze, mert a pult mgtt nem llt senki, tuti, hogy itt l a csapos is.

Kamil nagyon udvariasan beszlgetni kezdett a legkomolyabbnak ltsz fszerrel. Ez szemveges s sz szakll volt, s megbeszlte vele, hogy kt srt meginnnk, de ha lehet, odakint a teraszon. mondta, hogy semmi akadlya, ha a kocsmros is beleegyezik. Erre felllt a legrszegebb faszi, eskszm, hogy mg nlunk is rszegebb volt, s kijelentette, hogy ugyan beleegyezik, s mindjrt ki is csapolja a kt korst.

sszenztnk. Ez nem semmi teljestmny, j pr rt vgig kell pilnia a frfiembernek, hogy ilyen llapotba kerljn! Mg az is lehet, hogy egsz nap ivott.

Kint aztn sszefutottunk valami faszival, aki a kutyjt stltatta, de beugrott a teraszra is. Mr nem emlkszem, hogy ivott-e valamit, mert vgig a kutyval beszlgettem, de gondolom, hogy igen, klnben mirt jtt volna.

Amikor visszamentnk a korskkal, nem is kellett sokat gyzkdni egymst, hogy egy gyors komlszrpt mg bedntsnk, mieltt clba vesszk szeretett(?) munkahelynket(?). Ezt a pultnl llva abszolvltuk. A csapos mg rszegebbnek tnt, s ez valahogy megvigasztalt minket. Legalbbis elaltatta a lelkiismeret-furdalsunkat.

Amikor kijttnk s felltnk a bringra, n nylegyenesen berontottam a svnybe, s elpereceltem. Illetve a gaz megtartott, de egy g felsrtette a szmat pont kzpen, az orrom alatt. Vrzett is, de annyira nem rdekelt, hogy nem sokra abba hagyta.

Folytattuk az utunkat Kelet fel, gy egyre messzebb kerlve eredeti ticlunktl. Van ugyanis egy hely, ahol srt lehet kapni mg jszaka is, hiba olyan kisvros vagyunk, hogy este 7-kor bezr minden.

gy rtem, minden, ahonnan pit lehet elvinni.

Azzal az rggyel cserksztk be a helyet, hogy hasbburgonyt meg ilyen kencket vesznk a kajhoz, nem mintha nem lenne otthon a ketchuptl a fokhagymaszszig minden, s – mintegy csak gy mellkesen – mg egy szatyor srt is vettnk az tra. Illetve haza! Persze, hogy haza! Csak azrt esetleg egy veggel meginnnk tkzben, mert hossz az t.

Ugyanis Kamil eskt tett r, hogy a csaj erre fog jnni. Krdeztem tle, hogy honnan veszi ezt a marhasgot, mire azzal vdekezett, hogy ezt a hosszabb utat mutatta neki mg elszr, amikor mindannyian Droomgaard-ban laktunk.

- Te – krdeztem tle, - honnan vagy olyan marha biztos benne, hogy ennyi hnap utn, amikor szinte kivtel nlkl a hdon keresztl jttetek, most erre kerl?

- Mert ezt mutattam neki elszr.

Ht ezzel az rvvel nem lehetett vitatkozni!

Kint a pizzz eltt, mert ez az volt, ilyen holland mekdonldsz, K. szba elegyedett kt srccal, s az lett a vge, hogy belt egy autba s elment velk.

 

Szokatlanul nyugodtan gondoltam vgig a dolgokat. Itt lk egy virgtartn nmi hasbkrumplival, szszokkal meg egy szatyor srrel. Minden emberi szmts szerint mr most lekstk az egy rt, s percrl percre egyre biztosabb lesz, hogy a csaj elindul egyedl. Ja, s se telefon, se lakskulcs nincs nla. Kamil meg belt kt idegennel egy idegen autba, hogy nmi kemiklihoz jusson ltaluk, amivel tovbbi tudatmdostst hajthat vgre magn. Cifra, mdfelett cifra!

 

Nem sokkal ksbb megjelent az aut, profi mdon a tls sarkon tette ki a bartomat, nem ott, ahol az belt, s mint ksbb hallottam, amikor leejtette a flekjt, bank- s hitelkrtyjt, mg a srcok szltak neki, hogy vegye fel, mert nem vette szre. A telefonjba is belertk a szmukat, hogy ha szksg lenne rjuk, K. elrje ket. Szval ha gy vesszk, j vget rt a dolog.

Odajtt hozzm, s azt mondta, menjnk haza.

- Te, s mi lesz a csajjal?

- mr otthon lesz ilyenkor.

Elindultunk, s a kempinghez kzelebbi lmpnl ssze is futottunk vele. Szegnykm, jtt minket keresni.

 

Ahhoz kpest elg nyugodt volt. Egy-kt kirohanssal elintzte az egszet, de persze nem vetette szt a vidmsg. Itt van kt hlye rszeggel, az egyik radsul mg spurit is szippantott, neki meg nem csak hogy egyedl kellett hazamennie, mg utna minket is hajkurszhatott a nagy bds jszakban. Mondom, le a kalappal, egsz jl trte!

A hazaton nem csak hogy a sajt gpemre kellett figyelni, ami csak a leghatrozottabb koncentrlsomra volt hajland valamennyire a kerkprt bal feln maradni, hanem Kamil gpre is, aki folyton be akart elm kanyarodni. A csaj elttnk tekert szablyosan a jobb oldalon, de nekem a src mellett volt dolgom, mert nha beszlgetni prbltunk. Egyszer csak egsz hatrozottan s kikerlhetetlenl elmvgott, az els kerekvel az n els kerekemet balra fordtva. Egymsnak tkztnk, s ez el is vette a maradk mozgsi energinkat. Fradtan a fldre borultunk, persze valahogy n kerltem alulra.

- llj fel! Fel tudsz llni? Most nem lehet, most lljl fel!

Ksbb megfejtettem, hogy valsznleg attl tart, hogy ha meghalok, vagy legalbbis eltrm valamimet, akkor mentt kell hvni, s ha kiderl, hogy szippantott, azt nem fogjk j szemmel nzni. De, mint kiderlt, nem trtnt semmi komoly bajom, csak kellett vrnom pr percet, amg a fjdalom elmlik, felzablja a pia meg az endorfin. Kamil srgette, hogy lljak fel, induljak, de szvem szerint mg hevertem volna egy kicsit ott a nyugodt jszakban. Aztn Kasha is krdezte, hogy tudok-e jnni, gyhogy fellltam s mondtam, hogy persze. Kamil vgigtapogatta a jobb lbamat, hogy nincs-e eltrve. Aranyos volt, hogy gy aggdott, nem is volt szvem elrulni neki, hogy a bal szorult a bicikli al. Tkp. nem is volt semmi komoly bajom, csak egy kicsit lehorzsoltam a trdem, de egy hszforintos kb lefedte volna.

Mg mieltt megkrdezntek, a fm bmalrrl van sz, nem a rgi paprhszasrl.

 

Na szval gy rtnk haza valamikor jszaka. Mg voltak valami kalandjaink ksbb is, de n arra mr nem emlkezem, csak az res srsdobozokat lttam a kertnkben, de lehet, hogy az mg estrl maradt ott, a fene sem tudja mr.

 

Holnap megyek dokihoz.

Mlt hten elmentnk megkeresni a rendelt, termszetesen Kaatsheuvel msik feln van, ugye mondanom sem kell. Kaptunk egy-egy paprt kitltsre, csak a nevet ktszer rontottam el, meg az Albert Hijn-ban lefnymsoltuk az ID cardunkat meg az EU e krtyinkat, s amikor visszamentnk, mg egy fl rt kellett vrni, mert ppen ebdidejk volt. Pedig akkor lett volna vge a kirs szerint, de mg javban falatoztak. Mindegy, kaptunk idpontot, amire csak n mentem el, mert Kasha pisijt mg msnap leadtk s kapott antibiotikumot, Kamil meg a lbn ntt furunkulust mgsem mutatta meg, sem a fogdokihoz nem ment be, pedig az a szomszd ajt az utcrl. n viszont elmentem az idpontra, mg ha fl ra ksssel is, mert kijult az arithmim, s j lenne most mr a vgre jrni, mieltt az jr az n vgemre esetleg. Nos, elvgeztek rajtam egy EKG vizsglatot, de semmi slejfni, mint rgen az SZTK-ban, hanem az adatok rgtn bementek egy krhzba, s htfn reggel 8-ra kell visszamennem az egybknt nagyon csinos dokinhz, hogy megmondja, mg meddig lhetek.

RENDHAGY HTVGE

2016.06.20. 13:43
farkasbrbe bjt brny

Sok szempontbl volt rendhagy.

Nekem pl. a htvge mr pnteken elkezddtt, ugyanis nem mentem dolgozni. Pedig kellett volna.

Szval az gy volt, hogy mr napok ta roppant nygs voltam. Idegestett, hogy unos-untalan kapjuk az sms-eket, hogy aznap is korbban kell bemenni. s ltalban 2-3 rval az j idpont eltt. Mr ilyeneken trtem a fejem, hogy rok egy nylt levelet, vagy akr egy e-mailt, s megprblom minl tbb emberrel alratni. A levlben pedig az llna, hogy legyenek szvesek bevezetni, hogy maximum eltte val nap jflig vltoztatnak, s utna mr nem. Hogy legalbb msnapra tudjon tervezni az ember. s tartsk is magukat hozz!

Pnteken egy kiss elcsszott a napom, ugyanis akkor jtt rm a szars, amikor indulni kellett volna. Mondtam a fiataloknak, hogy ne vrjanak meg, sietek utnuk. Vc utn, amikor ltztem, mr a cipben fjt a lbam. Na, mondom, ez most marha j lesz, hogy egsz nap sntiklni fogok! Kne venni egy normlis bakancsot, de nem is tudom, hogy ltezik-e olyan, lehet, hogy mindegyikben fjna.

Na, gy indultam el itthonrl. Nem egy j kezds, mi?

Beugrottam a Plus-ba kajt venni, s amikor kijttem, lttam, hogy esik az es. gy is kssben voltam, tovbbmenni sem volt kedvem, ott lltam a parkolban s nztem, hogy esik.

Egyltaln mi a fent csinlok n a Docdatban? Dolgozom kora dlutntl jfl utnig, aztn hazakerekezem, bejulok az gyba, s minden kezddik ellrl. jabban heti egy szabadnapom van, a szombat, s annak a fele is azzal megy el, hogy alszom. De a msik fele is gy elrepl, mintha ott sem lett volna. Mi a fennek kell ez? Muszj belerokkannom a melba? Ht mr a lbamra sem tudok llni!

Besokalltam, na! s azt hiszem, sokan gy lettek volna a helyemben. Amikor ilyen nygs vagy, nem vigasz a magas fizets sem. (Plne, amikor tudod, hogy a kzvettiroda valami 14 eurt kaszl utnad rnknt, s te ebbl kapod a 8.80-at. De ht gy is szp pnz, csak nem most, amikor fradt vagy s fj a lbad.)

Szval ott s akkor eldntttem, hogy nem megyek be dolgozni.

rtam egy sms-t Diatnak. Kamil utdja, ugyanis azt a telefonszmot hasznlja, amit K. Chobrak nven mentettem el. (A Kamil roppant gyakori nv Lo.-ban, s a frfiakt egy l-lel rjk. Az n Kamilom az Skowranek, ami magyarul pacsirtt jelent.) Megrtam, hogy iszonyan fj a lbam, nem tudok tovbb menni, itt lk egy parkolban, s krek mra egy szabadnapot. Aztn eszembe jutott, hogy tnyleg, milyen hlye vagyok, llok, amikor tr a lbam, s felltem arra a korltra, ahov lovamat ktttem.

Nem vlaszolt senki. Pnteken! De j munkakr! Nekem is ilyen kne!

Kzben n is kaptam egyet, de az a Docdattl jtt. Hogy a vasrnapi shiftemet megvltoztatjk 13:30 helyett 13 rtl. Ez dupla pnz, erre be kne menni…

rtam egy msikat is Diatnak, hogy OK, vasrnap mg bemegyek, de htftl kell egy ht szabadsg. Semmi vlasz. Visszamentem a boltba s vettem egy 0.7-es Jack Daniel's-t, mert ezek nem tartanak egyliterest. Szpen hazakerekeztem, s nekilltam internetezni s iszogatni. Ksbb tltem az egyszem fotelbe, ami nem is az, mert nincs karfja, s aludtam.

 

 

Szombaton egybknt is szabad voltam. Ezt kifejezetten pihensre, regenerldsra szntam, de Kamil vett egy liter jobb fajta vodkt, a njnek egy kisebb veg (feles? hetes?) Bacardit mlna zestssel (Ki iszik ilyen hlyesgeket? Radsul harmincvalahny fokos.) meg dtket. Na j, gondoltam, pr korty nem rthat…

Miutn megittuk a vodkt (egy litert ketten!), elmentnk frdeni az egy-harmincas medencbe. Nagyobb nincs, csak kisebb, ez van felntteknek. Taln azrt, hogy ha valaki belefl, knnyebb legyen kihalszni. Nekem mindenesetre kicsi volt, mert egyszer, amikor lemerltem az aljra s fordultam, hogy felsszak, bevertem az orrom a medence aljba. Biztos, hogy eltrt, de nem vrzett, s nem is nagyon torzult el, azt hiszem. De nagyon fjt, s egy kicsit mg mindig fj, ha hozznylok, gyhogy nem piszklom. Fjni is csak nagyon vatosan fjom.

Kamil kiugrott a vzbl s elrohant Kashrt. Vele s egy szatyor srrel trt vissza, amilyet mr a mltkor is vsroltunk ott: kisdobozos Jupiler, jfajta belga sr. Mi a vzben, a srk s Kasha a parton. Elbbiek trelmesen vrakoztak, utbbi fnykpeket ksztett a kt hlyrl. Jl reztk magunkat.

Aztn visszajttnk s megittuk a trelmes komlszrpket. Kasha lefekdt, de mint ksbb kiderlt, nem tudott elaludni miattunk, mert hangoskodunk s zenltnk – na nem sajt kezleg, hanem a technikt hvva segtsgl, s klnbz egyttesek korbban felvett szmait bmbltettk, ugyanis Kamil mg a mltkor vett egy arasznyi piros Sony dobozt, de gy szl, hogy csak na!

Ksbb mg fel akarta bontani a csaj pijt is, de n mondtam, hogy tegye csak, ha van kedve hozz, n nem krek, s elmentem aludni.

 

 

Vasrnap a kiscsajnak volt csak szabadnapja, kettnknek be kellett volna menni dolgozni. Kamil felhvta Diatt.

Igen! Vasrnap! s mg beszlt is vele!

Velem mr pnteken sem akart szba llni a nszemly.

Beszlt vele, s kzlte, hogy nem tud bemenni dolgozni, mert roszul rzi magt. Ami vglis igaz volt. D. knyrgtt neki, de hajthatatlan maradt. Illetve rosszul. n meg bementem dolgozni.

 

Tlltem a napot, st egyre jobban lettem. tcsokit ettem kv helyett s sok vizet ittam. Aztn egy kapuccsint mgis csak megengedtem magamnak, miutn mr akkorkat stottam, hogy attl fltem, kifordul a fejem. Nem lettem rosszul, s ha nem is voltam a leggyorsabb, nlam voltak lassabbak is.

Aztn eljtt az id, amikor mindenkit hazakldtek, aki nem volt a listn. A lista 7 nevet tartalmazott NOS cmsz alatt, ami valami ilyesmit jelent, hogy az illetk profin tudjk, hogy mi hol van. (Mintha a szkenner nem mondan meg, hogy hol s mit keresnk…) Plusz kt nv takartk. n persze egyiken sem voltam. Pran kaptunk egy-egy listt, amin csak 2 ttel volt, az is a Hall 14-bl, ami tkp. a Hall 5. Nem tudom, hogy szmozzk, de az volt a lnyeg, hogy t kellett menni gyakorlatilag a raktrhz msik sarkba. Amikor elmentem a lpcs melletti kty mellett, ahol be s ki lehet jelentkezni, egy n krdezte, hogy rajta vagyok- e a listn. Meglltam s mondtam neki, hogy nem. Egy pillanatig nztk egymst, n arra vrtam, hogy azt mondja, amit ilyenkor szoks:

- Ksznjk, ha vgeztl a listval, haza lehet menni.

De ezt mondta:

- OK, csak ennyi!

Ott hagytam, tmentem s megkerestem a 2 cuccot, s le is adtam oda, ahova kell.

Aztn szpen visszamentem a Hall 1 fldszintjre! A vasrnap dupla pnz, minden percet dupln fizetnek, megri egy kicsit hlynek tettetni magam. A vge az lett, hogy az utolskkal mentem el nem sokkal jfl eltt!

 

Hogy ott milyen lazasg van, amikor csak a kivlasztottak vannak bent! Alig van mit csinlni. Ha nha kinyomtatnak egy-egy lapot, az egy- vagy ktdarabos, pillanatok alatt be lehet gyjteni. Ott lzengtnk, s akinek tbb kedve volt dolgozni – magyarul: jobban unatkozott –, az kzelebbszivrgott a szmtgphez, s legkzelebb az kezbe nyomtak valamit. Aki mg brta, vagy lelt valahov, arra a kutya sem szlt.

Aha! Szval ezt gy is lehet! Nincs rta, nincs sebessg, szdelgs van s dupla lv. gy megy ez!

 

Valamivel fl 12 utn eresztettk szlnek a kivlasztottakat, de n mg akkor sem csekkoltam ki, hanem felmentem vacsorzni a kantinba. Vgl nem akartam jflig vrni, nehogy majd valakinek feltnjn, aki az idt szmolja, hogy mirt maradtam sokkal tovbb a tbbieknl. Hromnegyed utnra terveztem, hogy egy negyed rm mg legyen azrt pluszban, gy a flrs sznet levonsa utn megvolt a €180-m, amibl mr csak az adelleget vonjk le.

Aznap kicsi hjn megkerestem az egsz havi albrletem rt. 

23:54-kor csekkoltam ki, gy igazn nem vdolhattak azzal, hogy csalni akarok, hiszen akkor vrtam volna mg 6 percet!

 

 

Felmentem mg az jjel Isabel-re, ahol lttam, hogy az eheti beosztsomon tbb helyen is vltoztattak: volt, ahol estre tettk a kezdsemet, meg az egyik nap betettek „gyeletbe”, ami azt jelenti, hogy lk a telefonom mellett s vrok, htha behvnak dolgozni. Aha… Persze!

De ht gyis jnnek majd az sms-ek! Ahogy most is, hogy fl 4 helyett 3-kor kezdnk ma. Mindannyian. Ezt elkldik 1 ra krl, hogy neki kelljen llni kapkodni, felbortva a szpen betblzott napodat.

Hogy rohadjanak meg! 

SLGER

2016.06.13. 10:42
Heroin Coke Hash LSD

Kamil mutatott nekem egy klipet a YT-on. Egy fiatal, mdfelett csinos lengyel lny (gyantom, hogy mg nem asszony) ll a sznpadon, nekel, s a szm vgn maga el nzve hallgat, amg lefut a zene. Aztn sarkon fordul s kimegy, mit sem trdve a nzk tapsval. Msnaptl az sszes aut ablakbl ez a szm bmbl.

A Kultura TV msorn adtk le nagyjbl fmsoridben annak ellenre, hogy a kbtszerekrl szl, s… ht nem abban az eladsban, ahogy a szlk szvesen mutatnk a gyermekeiknek.

Igen gyorsan megszletett az angol fordtsa is, iderittyentem al. A lengyel szveget, ha brkit rdekel, a YT oldaln megtallja a klip alatt, a magyart meg megmondja a Google Fordt.

Itt a link: https://www.youtube.com/watch?v=PcBid6t6P-k 

 

 

Heroin Coke Hash LSD

 

Jimmy was a very shy boy

Who just wanted to go to school

Around the corner, the dealer sold him three fixes*

And honestly, gave him one for free

 

Chorus:

Heroine, coke, hash, LSD

This game is dreamt at nights

LSD, heroin, coke and hash

Share with your friends what you've got

 

The principal was right to get pissed off

"You, selfish, why do you want to drug yourself alone?!"

The whole thing of injustice,

Give it equaly to everyone

 

Chorus

 

It was a wonderful and original gesture

School should resist the evil,

Jimmy is in paradise with his friends now

 

All the saints... started to drug with him..

Heroin... Coke... Heroin... Heroin, coke... heroin...

Heroin, coke, hash... heroin.. heroin, coke, hash...

hash...

 

 

*coke = cocaine

*fix in slang means a portion of drug

MORCOS VAGYOK

2016.06.10. 11:02
a zombilt mindennapjai

Tnyleg nem vagyok hajland elhinni, hogy ilyen hlyk lnek azokban a szkekben, amelyekben emberek – na j, egy kiss nagykpnek tnik – sorst dntik el!

Az eredeti sms-ben, ami pntekenknt szok jnni, az llt, hogy htfn, kedden s pnteken dolgozom. Nem lzadoztam ellene, szeretnk mr kicsit laztai, meg rni, meg nem a telefonomra kelni… Br utbbit ltalban megelzm a bels rmnak ksznheten, ez nem azt jelenti, hogy ki is pihenem magam.

Elszr a szerdmat vettk el, ami nem is bntott annyira, majd mosok cstrtkn, s htvgn azzal sem kell foglalkoznom. Aztn azt is betblztk, mghozz gy, hogy aznap 11 utn kaptam zit, hogy fl 3-ra menjek be. Este mg kaptam egy sms-t (vagyis jszaka, amikor mel utn bekapcsoltam a telcsimet), hogy vasrnap is dolgoznom kell. Flve rom le, nehogy elkiabljam, de egyelre a szombat az egyetlen szabad napom ezen a hten. Akkor kell majd kialudnom magam, mosni, egy nagyobb bevsrlst intzni, hogy ne kelljen kapkodva, mel eltt beugrani, folyton az rt lesve... A filmnzsrl mr nem is beszlve!

Meg rni, rni, rni!

Nincs mg meg az a feszt lendlet, hogy jaj meghalok, ha most rgtn nem lhetek le s rhatom ki magambl a dolgokat, de rzem, hogy j lenne mr, csak el kne kezdenem, s simn csszna. Nem tudom elkpzelni magam mint profi r, hogy felkelek, reggeli rutin, s akkor egy szabad rmban lelk s rtelmes, izgalmas, elgondolkodtat stb. dolgokat rok gy, hogy kzben megy a Comic Central-on a Futurama s a fiatalok itt beszlgetnek, veszekednek. Bent a szobmban meg hadd ne grnyedjek mr a fels gy alatt kuporogva a kisasztal eltt, ami alacsonyabb, mint az gyam!

Szval id kell. s nyugalom. Elssorban id, s akkor lelek nyugalmat is.

Kamil is azt mondja:

- Attila, egy csom rd lesz ezen a hten! - minha n nem tudnm. De ht annyi pnzem van a bankban, hogy nem tudom elklteni. Most id kne, s azt nem adnak. Ht mikor rjak? Nyugdjas koromban? s addig? Hny tlet, prbeszd, magyar s angol rm fog elveszni?

Sok.

 

Csrg a telefon. Nincs mg reggel 9. Az otts Kamil szma. Na j, neki felveszem, nem szok feleslegesen hvni!

Mire benyomom a zldet, megszakad. Visszahvom, ni hang motyog valamit a telefonban, taln zenetrgzt. Leteszem.

Nem tudok elaludni, fllomban mg mindig puffogok. Azt sikerlt megfejtenem, hogy Iata lesz az, a ni alkalmazott. De hogy kerl hozz K. kszlke? Vagy ez cges mobil, s most nla van? s mi a fent akar tlem?

Nem kellett volna visszahvni. Az anyjt csrgesse meg, amikor alszik, ne engem! Ez taludta az egsz jszakt, s amikor lefekdt, kzel sem volt olyan fradt, mint n. A lba sem fjt, nem annyira, mint nekem. Most 9 eltt bel az irodba, s olyan embereket hvogat, akik mg nem aludtk ki magukat. Mi a fenrt nem lehet sms-t kldeni?

J, mondjuk azt vagy „megkapom”, teht gy teszek, minha, vagy nem.

Megfogadom, hogy 11 eltt tbbet nem veszem fel a telefont. gy is hlye vagyok, mert nyugodtan kikapcsolhatnm, az breszt akkor is jelezne, ezek meg nem zavarhatnnak alvsidben.

 

10 krl megint csng. Hagyom. Vagy 5 msodperc mlva elhallgat.

Most mi van? breszteni akar?

Megszlal valamelyik fiatal is. Kamil felveszi, lengyell dumlnak, nem rtek belle semmit. Aztn kopogs az ajtmon.

- Igen!… Yes!

- Attila, Iata akar veled beszlni!

- , hogy az a… (hinyz szvegrsz) Krdezd meg tle, hogy mit akar!

- Beszlni akar veled.

- s mit akar? Krdezd meg tle!

Ez a nszemly nem nyugszik!

Felveszem a sortomat meg a tegnapi plmat, s kinyitom az ajtt. K. elmondja, hogy I. azt zeni, hogy ma 3-tl van a munkaidm.

- s mi a fenrt nem lehet ezt egy sms-ben megrni?

Negyed 11, most mr nem is prblok elaludni. Kilk ide puffogni. K. mg elmesli, hogy alig tudott aludni jszaka, mert Kasha egsz jjel – s a horkols hangjt utnozza.

Szegny kicsi lny! A mltkor Tylburg-ben vettek maguknak j cipt, s feltrte a lbt a melban. Mr msodik napja szenved vele, jjel, amikor hazajttnk, nagyon el volt keseredve. Ez a jember meg mg hzza is: csiklandozza, lel mell s folyamatosan hlyesgeket mond neki, a csajt meg mr a srs kerlgeti. Bks csaldi let…

 

s most kapok egy sms-t. Na ugye, hogy elg lenne ezen tjkoztatni az embert, s minden milyen simn menne! Elolvasom, s az ll benne, hogy a beosztsomat megvltoztattk 15:30-01:00-ig pickingre.

Most akkor hnykor kell kezdenem???

J, bemegyek 3-ra. De ha kiderl, hogy rrtem volna fl rval ksbb, azt az idt az irodban fogom tlteni, s nagyon beolvasok ott mindenkinek!

 

Mindenfle llatokrl lmodtam. Volt egy fekete patkny, aki trgta a padlt, feljtt s rmbmult, mintha azt mondan:

- Na, ez is megvan. Mit szlsz?

Mit, mit? Azt, hogy j lenne kipihenni magam, mert ez a pr ra nyugtalan alvs mindenre j, csak arra nem.

 
BlogPlusz
Friss bejegyzsek
2017.11.06. 22:19
2017.10.29. 15:55
2017.10.15. 23:08
2017.09.27. 12:38
2017.09.10. 09:09
Friss hozzszlsok
 

A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG