Men
 
Bejelentkezs
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Elfelejtettem a jelszt
 
Blog

TZ VAN, BABM!

2016.06.08. 14:10
tartsabbak lettnk

Htfn rengeteg megrendels jhetett, mert este 8 utn ttettek pakolni a big item-ekhez. Vagyis nagy dolgokat kellett csomagolni, br a msik helyen, ahol mr voltam vagy hromszor, nha sokkal nagyobb cuccok is vannak.

Kt vonalban tmadunk, a htsk szkennert hasznlnak, s az alapjn lltjk ssze a szmlt, amin egy vagy tbb ru lesz rajta. Mi, elsvonalbeliek meg csomagolunk s pakolunk a futszalagra.

½ 10-kor volt egy negyedrs sznetnk, s ½ 12 krl is, ami inboundnl s pickingnl nem divat. Ez nem sok jt jelentett, itt mr sejtettem, hogy hossz mszaknak nzek elbe. Eljtt az egy ra, el a kett is, s mg mindig pakoltak a mgttem lv polcokra. Aztn azt vettem szre, hogy idegen arcok jnnek, odarakjk a cuccot a szmlval, s odbbllnak. Nem is lttam ket tbbet, mert szpen hazamentek.

Mr nyitott szemmel aludtam. 8 utn megprblok nem inni koffeines italt, ebbe beletartozik a csoki is, de lehetleg mg 8 eltt sem erltetem. Ht most mr nagyon hinyzott, hogy gyba kerljek, de ezek csak hordtk a dolgokat. Radsul egy olyan csaj kerlt mellm, aki jval gyorsabban dolgozott, mint n, de rafinlt kis dg volt, mert a knny, kicsi s kevs „egysgeket” elhappolta, a nagy vagy sokdarabos problms csomagok rm vrtak. addig nzeldtt, meg beszlgetett a tloldaln ll nvel.

Vgl kaptam egy ktdarabos szmlt, egyforma trapezoid dobozok voltak, amik sszeforgatva szablyos tglatestet adtak ki. A mret a lnyeg, kb. 40x40x80-as volt, centiben. Ekkora dobozt itt mg nem lttam.

Odbb kellett mennem egy msik osztlyra, ahol csnya barna dobozok is voltak, nem csak a szp hfehr Bol-osok, holland szveggel, hogy „zld vagyok”. Ezeken semmi jelzs sem volt, de legalbb j nagyok voltak.

Na, visszaavzkodtam s becsomagoltam, rragasztottam a szmla egyharmadt, a tbbi rsze a reklmfzetekkel bent volt a pakkban. Annyi eszem volt, hogy lttam, hogy ez nem fog rfrni a szalagra, ilyenkor r kell tenni egy trolira, s majd elviszik. Valakik valahov. Igen m, csakhogy az utols kamiont pakoltk, megszeppenve lttam, hogy mindenki idegesen rohangl, kiabl, intzkedik, azt a nhny embert igazgatjk, akik kocsikat toltak. Ezt ide, azt oda… Na s ezt vajon hova? Egy magas, szemveges, szakllas srcot kdeztem meg, aki ppen visszarkezett azokhoz a szekerekhez, amiken ilyen tlmretes csomagok voltak. Visszakrdezett, hogy mi ez. Mondom neki, meg mutatom is a doboz fltt, hogy kt ekkora pakk. Kzelebb lpve rnzett a szmlra:

- Aha, hatvankettes. Azt a hatvanketteshez kell – mondta, s tovbb akart menni.

- Na de… Hol van a hatvankettes?

- Ott – mutatott kb a fl raktrcsarnokra.

Ott. s n vigyem el oda, mi? Ht ez marhaj!

Beledobtam a csomagot egy troliba – mert hogy kzzel cipeltem oda – s elindultam mint legkisebb gyermek, hogy megkeressem a hatvankettest. Kzben kprz szemekkel prbltam eldnteni, hogy valsg, vagy lom, ami ppen elttem van, nehogy elgzoljak egy-kt elttem keresztben rohanglt, vagy belegyalogoljak egy kamion rakterbe, ami elvinne Belgiumba vagy mg messzebb, aztn magyarzkodhatok, hogy nem szriai meneklt vagyok, hanem egy zombi a raktrbl. s a kzelben szaladgl emberekre r-rkiltottam, hogy nem tudjk-e megmondani, hogy merre van a hatvankettes. Vgl a leghangosabb rge, aki mindenkinek veznyelt, kiragadta a kezembl az irnytst, s betolta a cuccot a kamionba.

Lehet, hogy ez a kocsillst jelenti?

Na, rszemrl a dolog el van itnzve, megksreltem visszanaviglni a helyemre, de aztn vettem egy jobbos kanyart s felmentem a kantinba pisilni. Mire lementem, majdnem mindenki hazament.

A szkennerem nem volt a helyn, gondolom azt hittk, ottfelejtettem, s valaki visszaadta a Service Point-ra. Kerestem egy blokkolrt, vrtam egy percet s ¼ 3-kor kicsekkoltam. Dgfradt voltam, de az jszakai leveg kijzantott annyira, hogy biztonsgban hazatekertem. Egyetlen teremtett llekkel sem tallkoztam, jdonslt csaldom is 30 mter mlyen aludt, csak dleltt futottam ssze velk a nappaliban.

 

Kedden meg kigyulladt a szomszdos raktrplet.

Szintn a Hall 10 fldszintjn inbound-oltam, mint tegnap, vagy mint legels nap tavaly november msodikn, amikor hallom, hogy elhallgat a rdi, s egy frfihang mond valamit hollandul. Egy szt sem rtettem, de valahogy tudtam, hogy tzriad van, s megkr mindenkit, hogy fegyelmezetten hagyja el az pletet.

Lehet, hogy tudok hollandul, csak nem tudom, hogy tudok?

Honnan tudjam?

Amg a floor manager-ek fejvesztve futkroztak, addig mi, tbbiek hidegvrrel, majdnem hogy unottan kistltunk az 50-es kapun, ami a bejrat mellett van, s egy rmpa vezet le az udvarra. Szp id volt, meleg, kzepes nagysg szakkeleti szell fjta a vastag fekete fstt az autplya fel. Ebbl a szgbl gy ltszott, hogy a Hall 5 mgtti cg negyedik emeletn thetett ki a tz. Sosem tudom megjegyezni, hogy van hollandul, de magyarul mhkaptrt jelent. Pr percig semmi nem trtnt, aztn valaki elhvta a sajtjait, hogy ott gylekezzenek eltte, gy a Hobij-osok sszeverdtek egy csapatba. Ezt ltva a Young Capital-osokat is sszerendeztk, az Otto s a tbbiek le voltak ejtve. Aztn egy pr perc utn ezek is sztszledtek. Az az igazsg, hogy nem tudtunk mit kezdeni magunkkal.

Nem olyan sokra vissza is terelgettek minket. Amikor elmentem az egyik nemtudommilyen manager mellett, megkrdeztem tle, hogy mi lesz a tzzel. Valami ilyesmit mondott, hogy majd eloltjk.

Na j, csak jobban tudjk, hogy mennek ezek a dolgok! Kimentem vcre, s ittam egy rakat vizet. Lementem a fldszintre s jobbra fordultam a Service Point 1 fel, hogy krjek tlk egy flakon vizet, de szembe jtt egy csom ember, s vonultak ki az 50-es kapun.

Mg egyszer? Na j!

Kimentem a tbbiekkel, s most lelemnyesebb voltam, mert tvgtam az udvaron s gyorsan leltem a kt kitett srsasztal mell a padra. Tudjtok, ezeket ilyen kerthelyisgekben hasznljk, az asztal kt oldalra odacsavaroztak egy-egy padot. Ebbl van kett a „mvszbejr” mellett, ami egy kicsike kapu, illetve inkbb egy lyuk a kertsben, s a biciklisek jrnak be rajta a hts trl. Megvltozott a szlirny, s most ugyanolyan kellemes dlkeleti szell fjta a koromfekete fstt a csatorna fel.

Aztn kijtt egy rge, s mindenkit odaparancsolt a telep dlnyugati sarkba, ami egy j tlet volt, mert gy kerltnk el leginkbb a fst tjbl. Ekkor vettem csak szre, hogy a tlnk dlkeletre ll Partner Logistics plete g, illetve annak is a keleti oldala, teht a tzet nem, csak a fstt lthattuk.

Mellettem elmenben odaksznt egy magyar src. Ez a Brigittnak a frje, Kornl, ket nem rg ismertem meg. A csaj Gymrrl szrmazik, ahol a volt csaldom lakik. Kicsi a vilg, ezt mr rgta tudjuk! Pr perccel ksbb elkezdett cspgni az es, ezrt odaszivrogtunk a falhoz a kocsillsokhoz, amiknek a harmonikja, ami krbeleli a rakteret beparkolskor, nhny decimternyi vdelmet nyjt. Akik eddig elttk ltek a kerkvetkn, azok most fellltak, hogy e vdelem alatt keressenek szraz helyet, n pedig jl odaltem a helykre. reg ember vagyok mr, jobban kell a pihens, mint a nvsben lv szervezetnek. Persze j pran kvettk a pldmat, s voltak, akik a fal tvben cscsltek a htukat a DocDatnak vetve. Brigitta kiszrta, hogy a kamionoknak val kapuk alatt reg van, s azt forszrozta, hogy mi lenne, ha oda bjnnk be, de nem tallt kvetre.

Egybknt kiss hisztrisnak tnik nha. Elszr azon problmzott, hogy mi lenne, ha tterjedne a tz a mi pletnkre („benne van a fl letem!”). - Ilyen egybknt lehetetlen, mert nincs akkora lng s olyan szl, ami ezt meg tudn csinlni. - Lngra kapna az ltz („benne van a pnzem!”), meg a kantin („a rntott hsok!!”).

Ksbb megismerkedtem kt magyarral. Gbor, aki mellettem lt, megjrta Indit is.

- Kimentem dolgozni.

- Indiba dolgozni? - hitetlenkedtem.

- Csak vicceltem. Nem dolgozni. Kimentem kt htre.

A msik, Attila velnk szemben lt egy msik kerkvetn. Ezek ilyen rozsdamentes aclhengerek, amik a kamion htskerekeit vezetik, ne kelljen fl rig tolatgatni, hogy a raktr vgvel eltalljk a harmonikt. Brigitta mellettnk llt s idegeskedett. Nagyon rdekes beszlgetsek alakultak ki, s n mdfelett lveztem ket. Pldul:

(szirnzs)

Brigitta: Mg csak MOST jnnek ki a tzoltk??

Gbor: Honnan jnnek ezek? Eindhovenbl?

n: Mr korbban is jttek. Mg amikor ott kzpen lltunk, hallottam a szirnt. A tbbiek nem hallottk, mert csevegtek.

B: Amikor elszr kijttnk, ott a szevizton lttam egy mentautt. Srgssgi volt, mint nlunk.

Kornl: Biztos, hogy az volt?

B: Biztos! Piros volt.

G: Piros? Akkor az tzolt.

K: (Brigitthoz) Nem srga?

G: Akkor taxi.

B: Micsoda frj az, aki nem vdi meg a felesgt?

K: n mr nem merek mondani semmit.

B: Nem akarok veletek beszlgetni! (durcsan odbb megy)

Sajnos aki hajlamos az aggdsra, azt srn fogjk hzni olyan dolgokkal, ami nevetsre ad alkalmat.

 

Kint voltunk vagy egy rt, 8 krl visszaengedtek, s rgtn flrs sznettel kezdtnk.

gy ltszik, tzriadnl lekapcsoljk az ramot, mert a kvgpek nem mentek. Vrs betk prbltak rvenni, hogy hvjuk a gp zemeltetjt. Vettem egy pohr forr vizet a csaprl s belelgattam egy filetres tet. Hozzntttem kt zacsi cukrot s leltem. Az a helyzet, hogy idben indultam el ahhoz, hogy berjek munkakezdsre, de kevs kajm volt, ezrt inkbb meglltam a Plus-nl s vettem egy csomag hsgolyt meg zldsget. Ez a nhny perc hinyzott ahhoz, hogy idben blokkoljak, arra meg abszolt nem maradt id, hogy egyek is, ezrt a kajaidmet ttettem az els, rvid sznetre. Most gy dntttem, hogy nem vagyok mg hes, majd a msodik rvid sznetben, fl 10-kor tpllkozom legkzelebb.

Valamivel sznet vge eltt kimentem s szereztem egy veg vizet. Ez azrt j, mert ha kiitam, fel lehet tlteni, s mindig kznl van. Folytattam a melt, de zavart a kesernys szag, ami elgg elterjedt az egsz raktrpletben. Enyhe fejfjst reztem s nagyon enyhe melygst. Mindenbl ppen csak kicsi, figyelmeztet jelzst kaptam, de elg volt ahhoz, hogy elvegye a komfortrzsemet.

Aztn megint vgigviharzottak a floor managerek s odatereltek mindenkit a plan board-hoz. Itt egy csnya, piroskabtos csaj elmagyarzta, hogy a tzesek vgigjrnak s megmrik a fstkoncentrcit az pletben, s ettl fgg, hogy dolgozhatunk-e tovbb, vagy nem. Most, hogy nem mozogtam s a mel nem vonta el a figyelmemet, jobban reztem ezeket a tneteket. A hz szellzrendszere sikeresen begyjttte a levegbl a sok szart, s sztosztotta az sszes szinten. Kevs is elg volt ahhoz, hogy egszsgtelen legyen, de legalbbis zavar s knyelmetlen. Egy szemveges csaj rosszul is lett. Vzzel knltk, de biztos vagyok benne, hogy attl nem gygyult meg, mert n sem lettem jobban. Alaposan ki kellett volna szellztetnnk a tdnket, de odakint is bds volt.

A nta vge az lett, hogy jtt egy nagyon nagy manager – ezt onnan tudom, hogy holland az illet, s NEM lengyel –, s kidobott kzpre egy manyag ldt azzal, hogy dobljuk bele a szkennereket s menjnk szpen haza.

Negyed 12-kor csekkoltam ki, gyhogy meglepen korn kerltem haza. Kamil mondta, hogy a hradban bemondtk (vagy a mobilappjra kldtk?), hogy mindenki csukja be az ablakt, mert mrgez kemiklik s fmek vannak a levegben. Mondjuk ez nem tartja vissza a fnkeinket attl, hogy ma dolgoztassanak.

Mg nincs hozzszls.
 
BlogPlusz
Friss bejegyzsek
2017.11.06. 22:19
2017.10.29. 15:55
2017.10.15. 23:08
2017.09.27. 12:38
2017.09.10. 09:09
Friss hozzszlsok
 

A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG