Megint tovább kell lépnem!

Ez a gyökér oldal egy idő óta lenyúlja a bejegyzéseimet! Tavaly májusban jöttem át ide, most a legrégebbi bejegyzésem az idei június 9-e. Ez így nem büfé!

Gyertek át ide! http://nyitvavana.blog.hu/

Pá!

Mit szólsz hozzá?

Közben a drága is vásárolgatott. Tetszett, hogy mindenféle kaja meg pia van otthon, de persze ennek meg is volt az ára.

Piából sajnos az olcsóbb vodka meg ilyesmi. Én azt hittem, Neko szereti a vodkát, ő meg azt, hogy én. Végül is elfogyott minden, nem hagytunk meg semmit, és észrevehetően megdobta a szexuális életünket is.

Nem mintha szükség lett volna rá...

 

De a zseton iszonyú gyorsan elpárolgott. Egy idő után – ez talán két nap volt – már nem is volt értelme kivenni hatvanat, mert akkor meg kajára nem maradt volna. Ott álltam egy csomó adóssággal, amit 24 hónapig kell törleszteni, és semmi befektetésem nem volt, amiből akár egy fillér is jöhetett volna. Bár nem tudom, miért írtam ezt múlt időben, hiszen most is ebben a trében vagyok, és semmi de semmi kilátás nincs. Új, még mélyebb gödörbe kerültem, még hígabb fos lötyögött a számon.

 

A melóhelyen ugyanaz a szar: többet vagyok itthon, mint a melóban. Októberben összesen négy napot dolgoztam, úgyhogy eldöntöttem, legalább a Forradalom és a Halálnap, azaz 23-a és november 1-e közötti időt betegállományban töltöm, hadd jöjjön hozzá egy pár fillér.

Sikerült is kiíratnom magam. Kerek perec megmondtam a dokinak, hogy miről van szó, és simán megadta azt a pár napot. Már csak az volt a dolgom, hogy elküldjem a papírt a csajoknak, hogy elszámoljanak.

 

Közben jártam egy párszor Dabason a Ricsi bérletével. Ezek a vasúti bérletek nem fényképesek, de amikor megvásárolod, felírják rá a szigszámodat. Csak akkor tudsz megbukni, ha elkérik a személyidet, de eddig ez nem fordult elő.

Jártam érgyógyásznál, aki dopplerrel vizsgálta meg a két bokámat, és kijelentette, hogy nem érszűkület miatt fájnak a lábaim. A leletre azt írta, hogy valószínűleg parkinson. Ez hülyeség, mert a kezemnek semmi baja nem volt, semmi remegés vagy ilyesmi, de az ördög nem alszik, hát Neko egy kicsit ideges volt miatta. És ha már ott jártam, megszűrettem magam a tüdőgyógyásznál.

Egy füst alatt vásároltam egy pár dolgot, pl. olyan filcet, ami ír CD-re. 220 forintot voltak képesek elkérni érte, és itthon derült ki, hogy nem is fog. Vettem ezen kívül porzsákot is a Kärcherbe, de miután útközben voltam már és Neko telefonon instruált, nem tudtam pontosan, hogy milyen kell. Nem is kaptam olyat.

 

Aztán amikor megint ott jártam, a betegirányítóban derült ki, hogy hétfői napon nincs neurológia. Kénytelen voltam újra elmenni, már csak azért is, hogy megnyugtassam az asszonyt és a dokimnak se tartozzak lelettel.

Egy órás várakozással bejutottam a dokinőhöz. Megkérdeztem, hogy írnak-e még fel Parkant, de már sajnos nem. Viszont amikor elsétáltatott az ablakig meg vissza, közölte, hogy sok minden bajom van, de parkinson kórom nincs.

A rossz filcet egy szó nélkül kicserélték egy olyanra, ami ír. Megnéztem a papírporzsákot a Tescóban is, de nem volt, pedig annak idején Neko ott vette a porszívót is. Változnak az idők!

Viszont felhívtam a lajosmizsei állomásfőnökasszonyt, hogy van-e tippe, mikor indul váltókezelői tanfolyam. Nem tudta megmondani, de elküldött egy telefonszámot sms-ben, hogy kérdezzem meg Kispest állomásfőnökét. Később elküldött egy másikat is. Egyik sem vette fel, de a második visszahívott, amikor már itthon voltam, és egy csinos fiatal női hang közölte, hogy november huszadika környékén indul, de persze előtte a kétnapos orvosi vizsgálat…

Azért kell két napot számolni, mert olyan sok helyre kell menni, hogy a pszichológiaira már nem jut idő, csak másnap.

És hogy majd írjak egy emailt az adataimmal, de persze személyesen is találkoznunk kell. Kérdeztem, hogy ő hová tartozik, hát Ferencváros állomásra. Mondom neki, hogy az jó, mert Zuglóban leszállok, és az egyes villamos elvisz oda. Mondta, hogy igen, de még jobb, ha KöKin leszállok és vonattal megyek. És igaza van, mert a vonatra kapok majd fényképes utazási igazolványt, de a villamosra nem.

 

Szóval most nincs pénzem, de ha átjutok az orvosi ellenőrzésen és elkezdem a tanfolyást, akkor kapom majd a 127 650 forint minimálbért, ami a három gyerek után 125 735 Ft lesz, és öt hónapi fix idős szerződés után ha a vizsgák jól sikerültek - és miért ne sikerülnének jól? - valami 200 körül kapok majd a pótlékokkal együtt, ami nekem úgy jó 195 körül kell hogy legyen. Ebből már ha nem tudok félretenni hatvan ezret, akkor meg is érdemlem!

 

Egyelőre várom a tizedikét, hogy jöjjenek az első Provident részletért, és ezt még 23 hónapon keresztül...

Mit szólsz hozzá?

Tehát szerda-csütörtök a festőüzemben dolgoztam a Tomival délelőtt.

Viszont a következő héten az egyengető üzemben gályáztam 12 órában, vagyis délután kettőtől éjjel kettőig. Hétfőn-kedden – ez szeptember 25-26 volt – kibírtam valahogy a cigánygyerekek puhatolózásait, próbálkozásait, hiszen a több pénz elég csábító volt, de aztán azt hallottam, hogy rohadt kevés pótlék jön az alapunkra.

 

Az van ugyanis, hogy a belsősök délutáni pótlékot is kapnak, és éjszakait is. Az időpontokat már elfelejtettem, de hát úgysem tartozik ránk, külsősökre. Mi 30%-ot kapunk du. 6-tól, és a délelőttösök hajnal kettőtől reggel 6-ig. Ez ugye baromira nem sok, és mivel a rétinégerek kedvességéből is elegem lett, úgy döntöttem, hogy a jövő hetet nem kockáztatom meg. Ha oda osztanak be, éjjel kettőtől kellett volna húznom az igát, ahhoz semmi kedvem nem volt, ha pedig ismét C vágány, vagyis nem kell mennem, hát úgyis mindegy. Utolsó lökés volt, hogy szerdán lekéstem a buszt.

 

Kaptam ugyan egy papírt a buszmenetrenddel még annak idején az egyik sofőrtől, amin egy telefonszám is rajta van, amit akkor kell hívni, ha így jártam, és állítólag kiküldenek egy másik kocsit. Vagy talán ugyanazt, ha végzett már. De ezt a lapot már régóta nem találom, és szerintem nem is vagyok olyan fontos, hogy nekem egy külön autót kiküldjenek. Retorzió nélkül biztosan nem. Tehát fogtam magam, és el sem indultam, inkább felhívtam a Labort, hogy rosszul érzem magam, ne számítsanak rám.

Még aznap elmentem a dokihoz, kiírattam magam, de csak aznapra és másnapra. Nem akartam túlfeszíteni a húrt, és különben is, csak az első 15 napot fizeti a cég (75%), a többit a TB-től kapjuk (60%), és esetleg hónapokkal később.

 

Hazafelé, mielőtt még odaértem volna az állomás mögötti közértbe, ahol pár cuccot vennem kellett, felhívtam a csajokat, hogy miután pénteken úgysincs meló, hétfőtől ismét hadrafogható lennék. Ámde ha ismét 12 órázni kell, és az hajnaltól lenne, akkor inkább ne hívjanak.

- Tudjátok, ez egy friss kapcsolat, és többet ér, ha több időt töltünk együtt.

A pici pénzre nem lett volna értelme hivatkozni.

Azt válaszolták, hogy jó, ha olyan helyre leszek beosztva, ahol csak nyolc órázni kell, akkor behívnak.

- Egyébként is már többen szóltak, hogy nagyon kellemetlenek ezek a hirtelen rosszullétek, mert nem tudnak számítani rád.

Ha eszembe jut, azt mondtam volna, hogy bocsánatot kérek, hogy nem tudom kiszámítani, hogy mikor leszek rosszul, de szerencsére nem ugrott be semmi ilyesmi. Ha cinkes vagy, fogd be a szád!

Szóval többen is szóltak. Na, megint kereshetek egy új melóhelyet!

Még aznap kaptam egy sms-t, hogy a jövő héten nem dolgozom. Már nem is említik a szabadságot.

 

Még egy ilyen sms jött, aztán pénteken felhívtak, hogy a jövő héten be tudok-e menni reggelre a présműhelybe. Mondtam, hogy igen.

Ugyanis semmi kedvem nem volt új munkahelyet keresni. Lusta dög vagyok, meg tudom, hogy a környék tele van cigányokkal és hiába, hogy nem olyan rafináltak, agresszívek és rosszindulatúak, mint a pestiek – bár persze nem ismerem az ittenieket, de ezt hallom Nekótól – megint meg kéne szoknom az új arcokat, válaszolni minden kérdésre, hogy honnan jöttem, kivel élek, hol lakunk…

Meg aztán beleugrottam egy Provident kölcsönbe is.

 

Az úgy volt, hogy állatira kedvetlen voltam már, hogy sok-sok hónapja nem tudtam összeszedni 60 rugót beregisztrálni az eToróra, és lemásolni egy tőzsdeguru havi tevékenységét, hogy minden hozzáértés nélkül is szép nyereségre tehessek szert. Ez persze meg is látszott rajtam, és Neko beszélt Ricsi nevű fiáról, akinek van két ilyen hitele is a Providentnél, és megadta a nő telefonszámát, aki hozza-viszi a pénzt. Én meg felhívtam, és miután meg tudtam neki mutatni a papírt, amit a Labortól kaptam, hogy bő 170-et kerestem augusztusban, már csak a lakcímkártyámra volt szükség, hogy léhez jussak tőlük.

 

Tényleg, a lakcímkártyám! Már rég meg kellett volna kapnom!

Neko azt mondja, hogy nem itt csinálják, hanem átküldik Ócsára, ahol viszont az Okmányiroda szó szerint kint van a prérin, ahová a busz sem jár. Ha nem kocsival mész oda, hát jó sokat kell gyalogolni.

Viszont felhívta őket telefonon, és azt mondták, 9-én kiküldték, és miután senki nem vette át, 27-én vissza is hozta a Posta.

Namost mi augusztus 18-án voltunk bent itt a Városházán, és szégyen és gyalázat, hogy szeptember 9-éig kellett várni, hogy onnan feladják. Ennél durvább már csak az, hogy nem hozta ki a postás.

És tudjátok, miért nem hozta ki? Mert a név a borítékon nem volt neki ismerős! A Tóték jut eszembe erről, amikor a postás úgy dönt, hogy a frontról érkező leveleket nem kézbesíti ki, mert nyilván rossz híreket tartalmaz. Neko szerint nem érdemes feljelenteni, mert úgysem rúgják ki, és csak bosszút állna.

Most Neko elintézte, hogy kiküldjék még egyszer, és valóban pár nap múlva át is vehettük. Az utcán, ugyanattól a nőtől, aki nem hozta ki az előzőt.

 

Eljött hát a providentes nő, felírta a kártya számát, és másnap este ki is hozott 350 000 forintot. Azt hittem, sosem fogy el, de… elfolyt a francba. Csak én elcsesztem másnap 110 rugót Pesten, és még nem is vettem meg mindent, amit szerettem volna. Eredetileg csak egy százast akartam magammal vinni, és még vissza is hozni belőle, de a drága rábeszélt, hogy 150-et vigyek. Jobban ismer, mint én magamat.

 

Eljött a tizedike is, és rátettek a számlámra először 81 405, majd 23 375 rupót. Vagyis annak ellenére, hogy négy napot dolgoztam, az előleggel együtt összesen több mint 124 ropit kaptam szeptemberre. Jó dolog a betegállomány, és a jóisten áldja meg a Rózsa dokit mind a két kezével!

És miután a bő 120 járt a fejemben, szombaton kivettem egy ötvenest. Mert azt hittem, hogy bent marad még több mint hetven, és az jóval meghaladja $200 forintösszegét, tehát végre befizethetek arra a rohadt számlára, amit majd egy hozzáértő megsokszoroz nekem. Erre kiderül, hogy bent maradt 50. Hát ez megint cifra lesz!

 

Az a sok zsé pedig arra ment el Pesten, hogy vettem egy új asztali gépet monitorral, két billentyűzettel, hogy a másikhoz is új legyen, két lézeres egeret, mert bár egy elég lett volna, 600 forintot bőven megért, és inkább akkor több legyen, egy egyterás vinyót, mert tényleg majdnem annyi volt, mint egy félterás, egy szünetmentes tápot, mert itt sokszor előfordul, hogy pár másodpercre elmegy az áram… Hosszabbítókat, mert az itt mindig kell, a múltkor az egyikbe belepisált valamelyik állat, még jó, hogy nem rázta meg az áram, de a biztosítékot lecsapta, tollakat, egy üveg konyakot, meg egy gurulós bőröndöt, hogy mindezt hazahozzam. Nagyon hamar elúszott a pénz!

Aztán volt még olyan is, hogy a hiperszuper új gép nem fogadta el a Win hetes telepítőjét, és felmentem újra, hogy írassak a Csigával, ő meg panaszkodott, hogy amikor álmosan ajtót nyitott, a Józsi vagy milyen bácsi már be is lopakodott mellette az ajtón egy bazi nagy CRT, azaz katódsugárcsöves (az a régi, vastag) tévével, hogy akkor ezt most te megveszed, tessék, itt van, és jössz 5 rugóval. Én megvigasztaltam, hogy mi pont akarunk venni egy tévét.

- Megveszem tőled, oda is adom a pénzt. Elég öt rugó? Vagy keresni akarsz rajta?

Elég volt, kitettem az ötöst, és megígértem, hogy ahogy lesz egy kiszuperált banyatankom, el is viszem onnét.

- Én meg felmegyek az öreghez – mondta, - és most rögtön leteszem neki a pénzt.

 

Éppen ma rendeltem Neten egy összecsukható kézikocsit, amin még gumiszalag is van, a két végén kampóval. Négyezer-valamennyi, de miután Debrecenben van a cég, 2100-ért bárhova elviszi a futár az országban. Ha ez megjön, még egy pár nem túl drága dolgot rendelek egy pesti webáruházból, és még aznapra megbeszélem Csigával, hogy elviszem a tévét is.

 

Az eToróra már beregisztráltam, de pénzt még nem tettem fel a PayPal-re. (Fel kellett volna, eláll bármeddig, most derült ki a napokban, hogy már évek óta rajta maradt több mint 4 rugó, elfelejtettem kivenni.) El kellett küldenem fényképeket az irataimról, meg egy screenshotot a banki egyenlegemről, mert papírszámlát nem kapok, és 5 munkanap, amíg leellenőriznek, hogy én vagyok-e Osama bin Ládikó. Vagyis jövő csütörtök. Viszont pénteken már kérhetek megint előleget, és ha esetleg nem lenne elég a zsé, ami most a bank- és PP számlámon van, hát ráteszek még. De szerintem elég lesz, mert kb. 260 most a dollár.

Aztán bejelölöm azt az orosz fazont, akit kiböktem magamnak, hacsak nem találok addig egy ígéretesebbet, és már csak imádkoznom kell, hogy megsokszorozza a pénzemet.

Minden egyes hónapban!

Mit szólsz hozzá?

Mit szólsz hozzá?

Tehát először a prés/fúró üzembe kerültem. Nem mondom, hogy nem láttam azelőtt présgépet, de sosem dolgoztam rajta. Most az első három héten bepótoltam ezt a hiányosságomat.

 

Többféle szerszám használható a présgépeken. Kivágó, hajlító, kalibráló… Más nem jut az eszembe, én ezt a hármat ismerem, ezekkel dolgoztam. Szimpatikus volt, hogy fehér pamutkesztyűt kaptunk, bár a finom műszerolaj simán átáztatta. Volt nap, hogy négyet-ötöt elhasználtam, pedig megpróbáltam spórolni vele. De amikor kapsz egy olyan feladatot, hogy kétméteres szálakat kell sínre (ún. egérre) húzni, hogy több helyre lyukasszál rajta, és minden egyes művelet után kalapáccsal kell lejjebb noszogatni, akkor igen gyorsan elkoszolódik a fehér kesztyű, meg telemegy fémforgáccsal.

 

Kaptam fúró feladatokat is. Általában süllyesztést, mert magát a „furatot” nem fúrták, hanem présgépen lyukasztották, süllyeszteni azért kellett, hogy a csavar feje, ami majd belekerül, ne lógjon ki a munkadarab síkjából. Vagy csak egy kicsit süllyeszteni, hogy a menetfúró belemehessen.

Az egyik fúrógép mellett, ahol dolgoztam, van két tábla. Az egyiken az van, hogy „Ezen a fúrógépen kesztyűt viselni tilos!”, a másikon meg az, hogy „Védőszemüveg használata kötelező”. Védőszemüveget nem kaptam, de adtak egy piros-szürke munkáskesztyűt, amit viszont nem áztatott át az olaj.

 

Csőbe vagy lemezanyagba, pl. harmatacsőbe (más néven zárt szelvény, olyan, mint a cső, csak nem kör a keresztmetszete, hanem négyzet vagy téglalap) lehetetlen lenne megfelelő mélységben menetet fúrni, ilyenkor jön az úgynevezett folyatásos lyukasztás, aminek a német megfelelőjét nem sikerült megjegyeznem, és még a Neten sem találtam, pedig eddig azt kerestem. A szerszáma egy lekerekített négyzet keresztmetszetű szár, amit a fúrótokmányba fognak be. Kis hegyben kezdődik, ami belemegy a szűk furatba, aztán egyre jobban kidörzsöli, ezzel nagy hőt termelve. A forróság megolvasztja az acélt, és kis cső alakban lepréselődik/lefolyik a szár mentén. Persze felfelé is gyűrődik az olvadék, meg spirális spén (fémforgács) is keletkezik, ami szintén forró. Forróbb, mint mondjuk egy fúrás alkalmával, sokszor izzik is. A szár a tetején hirtelen kiszélesedik, ez levágja a felgyűrődést a munkadarab szintjéig, vagyis lesorjáz, esetleg egy kicsit be is süllyeszt, és ez izzó spéndarabok szanaszét pattogását jelenti. Egy sebet a mai napig őrzök a jobb könyökhajlatomban, mert eltartott egy pár másodpercig, amíg befejeztem a munkadarabot, és ki tudtam piszkálni onnan.

 

Ez a művelet igen kalandos, a Pali bácsi nevű csoportvezetőtől bőrkötényt és –kesztyűt kaptam, meg egy fejpántos plasztik arcpajzsot, de rövid ujjú póló volt rajtam, és bicepsztől csuklóig szabadon voltam. Utólag mondta, hogy ha szólok neki, ad egy bőrujjat, amivel a kimaradt részeimet is eltakarhattam volna.

Mindezt 840Ft-os bruttó órabérért.

 

 

Aztán, mint azt már tudjuk, a harmadik hét csütörtökén áttettek egy napra a festőüzembe. Oda is a leszedőkhöz, ahol egy fiatal cigánysrác mellett kezdtem el dolgozni reggel. Tomi szimpatikus srác, sokat dumáltunk. Sajnos később megjelent egy Márton nevű minden lében kanál ürge, aki Attilának hívatta magát. Az első napját töltötte, bár azt mondta, korábban már dolgozott itt. Tökhülye volt mindenhez, de ez nem tartotta vissza attól, hogy ne szóljon bele mindenbe. Amit esetleg elrontott, és voltak ilyenek, azt úgy adta elő, mintha úgy kellett volna megcsinálni, ahogy ő tette. Amikor kijavították, akkor közölte, hogy tudja, és úgy mondta vissza, mintha ő találta volna ki, és úgy is csinálta volna, ahogy kellett volna. Mindenkit felhúzott vele, már magamban azt latolgattam, hogy ki lesz az, aki pofán vágja műszak végén, de valahogy megúszta. Szerintem azért, mert mindenki csak a másikra várt.

 

A következő héttől pedig már csak a festőknél dolgoztam.

Először egy álló hétig a Kriszta nevű nagypofájú csaj mellett, de erről már írtam nagy vonalakban. Meg hogy milyen szépen összedolgoztak ellenem azzal a Pityu nevű sráccal, aki egyébként már nem is dolgozik ott. Érdekes módon azóta a Krisztina is egész normális tud lenni.

De akkor még totál elviselhetetlen volt. Mintha direkt engem akartak volna kiutálni onnan.

Amikor két leszedés – vagy inkább úgy fogalmaznék: két kapkodás – között volt egy kis időnk, a csaj a kopaszodó srácnak mondta:

- Pedig én magyar vagyok. De cigány vér is folyik bennem! Tudok rohadt kedves is lenni…

Hogy rohadt vagy, azt már tudjuk. Hogy kedves is tudnál lenni, nos, ahhoz még nagyon sokat kell változnod!

- … de ha felbosszantanak, akkor tudok gonosz is lenni!

És mégis, mivel bosszantottalak fel? Hogy Pestről jöttem? Hülye tyúk!

Persze rájöttem, hogy hiába a srác felé fordulva mantrázza a semmitmondó monológját, az tulajdonképpen nekem szól, úgyhogy szépen odébb sétáltam. Nem voltam kíváncsi a reklámszövegére, sem a sunyi pofájára, a beképzelt faszinak a pimaszul elégedett képével együtt. Felőlem megrohadhatnak papucsban, az sem érdekel!

 

A múlt hét összehasonlíthatatlanul jobban telt! Egy másik nővel tettek össze. Ő váltott minket az előző héten, és már akkor bemutatkoztam neki. Pl. a csoportvezető Attila, egy alacsony kopasz srác kérdezte tőlem, hogy hol lakom. Nem jutott az eszembe, ezért ilyeneket mondtam:

- Izé… Egyperces novellák… Ki írta az egyperceseket?...

Az volt a durva, hogy senki sem válaszolt! Senki sem tudta, hogy Örkény István követte el őket!

Én tudtam, csak nekem nem jutott az eszembe. De aztán beugrott.

- Örkény! Ez az!

- Nem tudja, hol lakik? – kérdezte ez a csaj. Azóta is csak magázott.

- Nem! Be vagyok baszva, ilyenkor elfelejtem!

- Be van baszva?

- Be! Nem látszik?

Már itt sejthette, hogy nem vagyok normális.

 

Nem mernék megesküdni rá, de azt hiszem, Nikinek hívják. Alacsony, széles csaj, persze férjnél van, de valószínűleg nincs gyereke. Cigánynak vallja magát, de nem látszik annak. A férje persze az, tehát nem csodálom, hogy ragaszkodik hozzájuk, még ha csak egy-két hegedűvonás van is benne.

Érdekes egyébként, hogy milyen összefonódások vannak a RegaMetallnál is! A festő srác, talán 18 lehet, a Dani a Krisztinának a veje. Jó, lehet, hogy nem vette még el a lányát, de rajta van, hogy úgy mondjam. Dani apja pedig a csopvez Attila. Hát mi jöhet még?

 

Nikivel álom volt a munka így a Krisztina után! Nem hajtott egyáltalán. Ha sok cucc jött, és sietni kellett, akkor is tisztelettel, szinte óvatosan szólt, és csak kért, nem parancsolt. Esetleg kérdezett, hogy „nem lehetne így vagy úgy?...” Azt szerettem volna, hogy sohase érjen véget az a hét, mert ő is szokott éjszakát adni. Én csak két műszakot, de még a Márton nevű Attila is hármat ad. (Múltkor is úgy köszönt, hogy szevasz drusza. Mondom magamban: Most mi van? Én is Marci lettem?)

Mégsem dolgozhattam végig a hetet. Valami szar elkapott, és tiszta gyenge voltam egész nap. Mondta is a Niki, amikor egyszer visszajöttem a vécéről:

- Jó szarul néz ki, bácsika!

- Köszönöm! – feleltem. – Jó szarul is vagyok.

- Akkor most szóljon a főnöknek, hogy holnaptól nem jön! Éppen itt van.

Igaz, a művezető fószer ott lógott a nyakunkon majdnem egész nap. Odamentem és szóltam neki, ő pedig megkérte az Attilát, hogy kísérjen fel és szóljunk az Edinának, hogy legyen ideje valaki mást beosztani helyettem. Nekem ismét vécére kellett mennem, de A. megnyugtatott, hogy majd ő felmegy egyedül és intézkedik.

 

Csütörtökön is bent voltak a HumánLabortól, és amikor mondtam, hogy tréül vagyok és dokihoz kell mennem, adtak egy papírt, amit a többinek is. Alá kellett írni, és egy szerződésmódosítás volt, miszerint most már csak 30 napra tartanak igényt a munkánkra.

Másnap pénteken (ez szeptember elsején volt) írt a Labor egy sms-t, amit csak most a napokban kaptam meg. Azt írták, hogy jövő héten, vagyis ezen, nem kell dolgoznom. Nem tudtam erről, és amikor pénteken elmentem a Rózsa doktorhoz (férfi, és Istvánnak hívják), kiírattam magam. Azt mondta, menjek vissza, ha jobban érzem magam. Vagy rosszabbul. Hazafelé menet felhívtam a laborosokat, és mondtam, hogy mi van. Nyugtázták.

Aztán most pénteken kaptam tőlük még egy sms-t, hogy a jövő héten szintén nem kell mennem. Azt hiszem, igen gyorsan új munkahely után kell néznem!

Mit szólsz hozzá?